A múlt árnyéka…
2012 május 25. | Szerző: barnamacko11
Na igen, épp ez történt velem. Kapcsolatom elején be voltam rezelve, hogy az akkor még barátom, ne térjen vissza az exéhez. Pedig félelemre egy csepp okom sem lehetett. Az én kapcsolattartásom az exemmel inkább adot okot párom számára. Ne arra gondoljatok, hogy megcsaltam, még nem is találkoztam a volt barátommal, interneten beszélgettünk, néha. Ez két évig ment, aztán a biztosíték kiégett. 3 éve nem beszéltem vele egyáltalán és mindenhonnan kitöröltem tekintettel a páromra. De az emlékeket nem lehet megsemmisíteni amelyek bennünk lakoznak. Eszembe jutott, többször is. És azt kívántam, hogy még egyszer láthassam (voltak meg nem beszélt ügyeink). Ez nemrég teljesült, láttam, kétszer is…Nem így képzeltem el az egészet, de nem is várhattam többet. Mindketten új életet folytatunk már, mindenkinek megvan a párja. Ez a féle “találkozás” mostanra már ráébresztett, hogy annyi év után már értelme nem sok van a meg nem beszélt dolgok tisztázására. Tehát 90 százalékban már lezártam magamban. Lenyugodtam..Itt is volt az ideje.
A páromat nagyon szeretem, még mindig annyira, mint amikor elrabolta a szívemet. Sőt már nem csak a szerelem köt össze, hanem az a sok nehéz pillanat amiket együtt éltünk, együtt vészeltünk át. Már mással el nem tudnám képzelni magam. 🙂
És ezzel hivatalosan is le szeretném zárni a múltamat….Pont.
A boldogság csak beképzelt dolog
2012 február 17. | Szerző: barnamacko11
Egy sűrű köd képes elhitetni velünk, hogy magunk vagyunk egy lakatlan szigeten, és akkor merünk boldogak lenni. Mert ki van zárva minden ami megzavarhatná édes elképzeléseinket. De jó is az az állapot, volt benne részem.
Jelenleg viszont olyan átlátó szemüvegem van, melyen keresztül mindent látok, még a legszürkébb homályon sem akadály. Így nincs esélyem beképzelni a boldogságot, mert nincs időm, folyton csak másra gondolok, a realitásra. Lényem igen csekély része maradt az álmok szigetén, mondhatni realista vagyok, ami együtt jár az aggódással, kétségbeeséssel, reménytelenséggel. A realisták magukban sem bíznak, és azt hiszik el amit látnak csupán. Biztos tényt soha nem ismernek, ha Istenben hisznek, akkor csak Ő az egyetlen biztos ember aki mindig vele marad, bár néha érthetetlen. A napokban olvastam, hogy a realista és a pesszimista vonásokat gyakran összetévesztik. Valóban így van. Egy ténnyel felmenthetőek azok az egyének akik összetévesztik e két típusú személyt, és ez nem más mint az, hogy a realista könnyen átcsúszhat pesszimistává. Saját tapasztalatom alapján hullámvasútazni lehet a kettő között. Optimista viszont már soha többé nem lesz az, aki a másik véglethez jutott.
Tőmondatban, a boldogság csak fantázia….
Ti mit gondoltok?
Újra itt
2011 szeptember 8. | Szerző: barnamacko11
Túl sok kellemetlenül végződő dolog történik velem mostanában. De talán még nincs is vége minden történetnek. Kevés dolog alakul jól, de azoknak is örülök még. Amíg lelki erőm kitart. De lassan ez az igazságtalan élet kiszárítja bennem a remény utolsó cseppjeit is. Ideiglenes megoldásképpen hozzájutottam némi biztos havi jövedelemre, mellyel győzni tudom a számláimat, és ha okosan teszem, még félre is tehetek belőle. Nem jó eszköz a pénz. Gyűlölöm, és a témától is borsózik a hátam. Mert ha egy helyen begyömöszöli magát a pénz, valamely ajtón ki is szalad.
A magánszférám jelenleg rendben van, a hullámvasút felső részén stagnál. De bármely pillanatban lezuhanhat. Hivatalos dolgaim nagyot koppantak földet érve és ez fájt, fáj és fájni fog mindaddig amíg meg nem tudom az igazságot.
Össze vagyok zavarodva….stabilitásra vágyok.
Visszatekintés….
2011 március 8. | Szerző: barnamacko11
Igencsak pozitívan gondolkodtam. Ó bár el lehetne félre tenni belőle, vagy raktározni. Mert most mínuszban állok. És ez az állapot már jó ideje tart…csak mind raktározódnak az okok. Ami pedig a várakozós bejegyzést illeti, választ kaptam rá magamtól is. Nem okos dolog várakozni, tenni kell. Ehhez viszont össze kell gyűjteni az erőt, mely nem könnyű. Valószínű egy oly nagy méretű “pofonra” várok amely rákésztet, hogy lépjek…
Várni bűn vagy praktikus cselekedet?
2010 július 25. | Szerző: barnamacko11
Saját elméletem eddig arról szólt, hogy az idő megold mindent, tehát ha valamilyen nehéz helyzet alakult ki húztam az időt és kerültem a forró kását, abban reménykedtem, hogy majd az idő múlásával minden sokkal egyszerűbb lesz, mint a sebek begyógyulása. De a szomorú helyzet az, hogy néhány helyzetben hiába is várjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön. Ahhoz először lennie kell amit süssünk “odafenn” a szürkeállományunkban. 7 év gazdasági tanulmányaim alatt egy dolgot megtanultam többek között, de ezt csak elméletben…Hogy el kell adnom magam. Sok olyan személyt ismerek akik már egészen kis korukban elsajátítják, vagy talán már ezzel a készséggel születnek, hogy megpróbálják meggyőzni a környezetüket arról, hogy ők mennyire jók egy adott doméniumban, esetleg mindenben, és el kell ismernem, igen nagy sikerrel hajtották véghez. Én ugyan nem születtem ezzel az erénnyel vagy talán hibával?….nem tudom…úgy vélem ha az erényt túlzásba visszük az hibává válik. Nem szoktam dicsekedni a sikereimmel idegeneknek. Ha megkérdezik elmondom a lényeget és azzal meg is van a napi kommunikáció. Ha nem kérdeznek hallgatok…Eddig csak a szeretteimnek számoltam be az életemről, azonban az élet eddigi csapásai arra késztettek, hogy már ott is csak a lényeges történteket árulom el nekik.
Jelen pillanatban arra várok, hogy rendeződjön az életem, úgy a magán, mint a közéletem. De a bölcsek azt mondják, hogy nem szabad várakozni, ha nem lépünk magunk semmi sem fog váltoozni, a folyó ugyancsak a saját medrében folyik. Ennek a folyónak a mederje, melyben én utazok kezd egyre mélyebb lenni. ezért szeretném ha új utakra terelődne. Nem tudom mitévő legyek, eddig perdült az életem, most pedig egy lábon álló kacsavár, mely nyugodtan áll és semerre nem billen. Ez még biztonságos, viszont én nem szeretnék leragadni itt, ezen a szinten.
Mitévő legyek?
Üdv néktek, Látogatók
2010 március 25. | Szerző: barnamacko11
Persze mindehhez leültem Vele és meghallgattam az Ő álláspontját is. Nehéz volt de meghallgattam és elkönyveltem. Ugyan aznap nem volt mézes-mázas délután illetve este, de másnap reggel másképp láttam a dolgokat. Ezt szeretem abban, ha vége lesz egy napnak, lefekszem, ha tudok elalszom és másnap már minden változik, általában jó irányba. Nos hát ez alkalommal is így történt. Hála Istennek, mert nagyon el voltam keseredve, hogy rosszul döntöttem volna?
Nos nem. Lehet túl hamar, de úgy néz ki kapunk egy szoba bútort kedvezményesen. Nagyon szép, masszív, sötét barna színű. Nekem nagyon bejön. Majd megmutatom nektek is. Szóval szervezzük már a dolgokat a közös élet érdekében. Remélem nem kell majd a falhoz vernem a fejem….
Folytatom…
Újra itt….
2010 március 17. | Szerző: barnamacko11
Töretlenül bíztam benne, hogy boldogságunk felhőtlen lesz. Amennyire mertem hinni magamnak, annyira megbotránkoztat a mostani helyzet. Igazat kell adnom azoknak akik több “tavaszt” éltek meg.
Íme az én tapasztalatom. (Ami ugyan egyesek számára Kolumbusz tojásának tűnhet.) Egy kapcsolat első stádiumát rózsaszín felhők borítják, ezért nagyjából semmit sem látunk, vakok vagyunk, ha megkérdi a szerelmes pár egymástól, hogy mi nem tetszik bennem, hát ilyenkor mit is mondhatnánk:”….nincs hibád….”. A következő stádiumban nagyon nagyon lassan oszlanak csak fel a felhők, amikor kezded jobban megismerni a párodat, szokásait, tulajdonságait stb. és rájössz, h ugyan vannak némi “kidobni való hibái”. Ugy-e, ugy-e, hogy senki nem tökéletes?::p Következő fázisban már kezdünk tisztábban látni, ugyan nem eléggé. Ezért ajánlatos minden lépés jó megfontolása. Nem egyébért, azért, hogy amikor teljesen felnyílik szemed, ne verd a fejed a falba, hogy, hogy lehettél olyan “vak”.
To be continued…
Leírhatatlan érzések
2012 július 11. | Szerző: barnamacko11
Szüleim kapcsolatán tapasztaltam eddig, hogy mennyire elmérgesedhet egy házastársi viszony. Most a párommal érzem ugyanezt. Érzelmi világom ég és pokol között ingadozik, akár percről-percre is. Jelen pillanatban nagyon rosszul vagyok, olyannyira, hogy szavakat sem kapok leírjam mennyire. Egyik percben szeretem a másikban elmenekülnék tőle. Nem vigasztal az a gondolat sem, hogy én választottam, el kell tűrnöm…
Mi lesz így ebből?….
Oldal ajánlása emailben
X